Fábián András (1909-1944)

A gyár áttelepítésével a légiveszély az egyre erősödő szövetséges bombázások miatt továbbra sem szűnt meg. 1944. június 27-én amerikai légitámadás érte Budapestet. A bombázás során a Repülőgépgyár Rt. mátyásföldi telepe nem szenvedett jelentős sérüléseket, de Fábián András a Ferenc József laktanya közelében a bombatámadásban életét vesztette. Fábián az Uhri Imrével folytatott pert megnyerte, de a Repülőgépgyár Rt-hez már nem akart visszamenni. Felfüggesztése alatt arra használta ki idejét, hogy – jóllehet szakmai sikerei folytán végül is erre már nem volt feltétlenül szüksége – elhalasztott műegyetemi záróvizsgáit letegye. 1944. június 21-én kapta meg mérnöki diplomáját, egy héttel halála előtt. Bár felmerült, hogy a német tulajdonba vett Dunai Repülőgépgyár Rt-nél vezető beosztásban helyeznék el, ebben nem kívánt részt venni. Elhatározta, hogy a közeledő szovjet hadsereg elől családjával ábrahámhegyi házába költözik és ott fogják átvészelni az elkövetkező időket.

Fábián András 1909-ben született Budapesten. A Lónyay Utcai Református Gimnáziumi érettségi után az Albrecht laktanyában tüzérségi kiképzésben részesült. Pilótaképzését a titkos légierőben, a szombathelyi és a szegedi REGVI-ben kapta, ahol a közelfelderítőktől hadnagyként szerelt le 1930-ban. A tartalékos pilóták rendszeres fegyvergyakorlatai során később repülő főhadnaggyá léptették elő. Műegyetemi évei alatt 1931-től az MSrE tagjaként aktívan részt vett az

Fábián András (1909-1944)

egyesület munkájában. Apród elnevezésű iskolagépével a MSrE belső pályázatát megnyerte, és maga is zsűrizett géptervezési versenyt az egyesületben. Számos csillagtúrán és külföldi úton vett részt az egyesületi gépekkel és rendszeresen bemutatózott a Galamb-Dóczy-Fábián kötelékkel különböző repülőrendezvényeken. Egyetemi tanulmányai során korrepetálásból, légi szórólapozásból és pilótaoktatásból tartotta fenn magát szerény körülmények között. Első munkahelyén, a Weiss Manfréd Rt-nél 1936-ban helyezkedett el mint műszaki rajzoló. 1939-ben a WM rajzterem vezetője volt, amikor átigazolt az Uhri testvérekhez.

A Repülőgépgyár Rt. Mátyásföldön

A Repülőgépgyár Rt. átköltözése alatt a gyártás szakadatlanul folyt. A mátyásföldi területen az 1. számú nagycsarnokot tudta használatba venni a Repülőgépgyár Rt., a telep többi részén még tartott az építkezés. A HM, Uhri Imre kérelmezésére hosszas egyeztetések után úgy döntött, engedélyezi, hogy az Uhri-féle karosszériagyár is a Mátyásföldi területen legyen elhelyezve, de a költözés már csak 1945 után valósult meg. A telephely alaprajza is változott az 1944-es tervekhez képest: a háború után egyedül a Repülőgépgyár Rt. nagycsarnoka maradt a helyén (lásd jobbra).

1944. május 26-án a HM további 20 db Levente II.-t rendelt meg a Repülőgépgyár Rt-től, így 140 db-ra nőtt a megrendelt gépek száma. 1944 nyarán a cég elérte legnagyobb létszámát és mivel a rendes programját az anyagbeszállítás akadályoztatása miatt nem tudta folyamatosan végezni szabad kapacitást jelentett, így a HM részéről felmerült, hogy a Repülőgépgyár Rt-t megbízza a légierő vadászgépeinek javításával és azok alkatrészeinek gyártásával. Rövid egyeztetések után ez a terv nem valósult meg. A cég 1944 júliusában már 1137 főt foglalkoztatott: 880 munkást és 257 tisztviselőt. 1944 végére a katonai behívások egyre sűrűbbek voltak és – Budapest ostromára készülve – erődítési munkálatokhoz is jelentős termelő munkaerőt vontak el a gyártól, emiatt a munkások létszáma 300-ra csökkent.

Az 1944-es háborús helyzetben a gép- és építőiparban végbement átlagosan 70%-os áremelkedések és az eredeti építési tervekhez képest történt változtatások miatt a mátyásföldi gyár költségei oly mértékben megnőttek, hogy kétségessé vált az építkezés folytatása. Uhri Imre 1944 januárjában igényelte meg a korábban előirányzott 14,7 millió pengős hitel utolsó részletének kiutalását és egyben jelezte, hogy az építkezés befejezéséhez 25 millió pengőre kell emelni a hitelt; tavaszra pedig már 30-32 millió pengőről folyt tárgyalás. A közel kétszeresére nőtt hiteligényt a HM túlzottnak tartotta és fedezetét sem látta biztosítottnak. A Repülőgépgyár Rt. ellen feljelentés is érkezett, mely „fölös fényűzések és visszaélések” gyanújába keverte a cég vezetőségét, ezért 1944. április 4-én a Belügyminisztérium Államvédelmi Központjának kezdeményezésére a HM IX. csoportfőnökség (Hadbiztosság) pénzügyi és műszaki ellenőrző nyomozást indított az eddigi 14,7 millió pengő felhasználására és az ezen felüli összeg jogosultságára vonatkozóan.

A mátyásföldi gyártelep terve 1944-ben és ma az egykori Ikarus gyár

A vizsgálat alatt, hogy elkerüljék az építkezés leállását további 5,3 millió pengőt folyósítottak a Repülőgépgyár Rt-nek. Az augusztus 3-ra befejeződött nyomozás során megállapítást nyert, hogy a cég 1,6 millió pengőt használt fel olyan célokra, amely nem a beruházási terv végrehajtására szolgált, és amely összeget levonásra kell helyezni a hitelből. A jelentés a gyárépítésre kiírt pályáztatással kapcsolatban további vizsgálatok lefolytatását is szorgalmazta, de ennek eredményéről ill. jogosságáról sem pro, sem kontra nem tudunk. Uhri Imre a HM részéről figyelmeztetésben részesült és a kiemelt honvédelmi érdekből kifolyólag valamint az összeg növekedését indokoltnak tartva a HM 28-30 millió pengő hiteligényt ismert el a továbbiakra.

1944 őszére a gyártás keserves küzdelemmé változott. Az anyagellátási gondok odáig fajultak, hogy a cég 53 tételes hiánylistát adott át a HM-nek. Különféle nyersanyagok, alkatrészek, berendezések tételenként száz darabjai voltak elérhetetlenek. Nem volt a Levente II.-nek olyan szerkezeti része, melyhez ne hiányzott volna valami. A gyárban már legyártott és összegyűlt előrehaladott állapotú Levente II.-k arra vártak, hogy megkapják azt a néhány hiányzó alkatrészt, ami berepülésük megkezdéséhez szükséges. Így lehetséges, hogy 1944 végéhez közeledve egyre sűrűbben találkozhatunk nagyobb mennyiségű gépátadásokkal: a cég 1944. szeptember 27-i jelentéséből kiderül, hogy 60 db Levente II.-t leszállított és a IV. 20 db-os sorozat különböző gépei RÁB (Repülőgép Átvételi Bizottság) átvétel, berepülés, motorpróba vagy végszerelés alatt vannak.

A Repülőgépgyár Rt. kitelepítése

Az 1944. október 15-én végbement nyilas hatalomátvétel után a Repülőgépgyár Rt-nél is nyilas üzemi tanács jött létre a gyár munkásaiból. Az üzemi tanács eleinte belefolyt a cég vezetésébe, majd később átvette az irányítást. Október 20-án a cég jelentette a HM-nek, hogy a IV. 20 db-os Levente II. sorozatból 7 db-ot átadtak, 3 db elszállításra vár, 4 db végszereldéből való kiszállítás alatt van és a maradék 6 db rugózótagok beszerelésére vár.

A Repülőgépgyár Rt. irataiban található egy Uhri Imrétől származó néhány soros levéltöredék, melynek dátuma ismeretlen. Mivel ebben azt említi, hogy a Levente II.-ből már 80 db-ot leszállítottak, a dokumentum keltezése szükségszerűen 1944 végére tehető. Uhri ebben ideges hangnemben válaszol feltehetően a HM-nek egy bizonyos Csicsáki tartalékos hadnagy azon felvetésére, miszerint jobban lehetne oktatni olyan géppel, aminek zárt kabinja és egymás melletti ülései vannak (tehát a Bestmannal). Uhri azt írja, hogy a Levente II.-ből még 40 db-ot fognak legyártani és csak azután állnak át a Bestmannok gyártására, mert „máról holnapra nem lehet egy gyártást leállítani és egy másikba belekezdeni”. Ebből arra lehet következtetni, hogy 1944 végén a HM-nél felvetődött az a gondolat, hogy a Levente II. gyártását egy tollvonással beszüntetik és a gyárat átállítják teljes kapacitással a Bestmann-programra. Bár az 1938-as iskolagép-pályázat eleve rendelkezett arról, hogy az új iskolagép nem lehet egymás melletti üléses, a Bestman megjelenése óta folyt a vita a pilóták között ebben a kérdésben. Akár az egymás mögötti, akár az egymás melletti konstrukció a jobb, 6 évvel a pályázat után (amikor az oroszok éppen körbezárják Budapestet) a reménytelen körülmények között épülő iskolagépek üléselrendezésén lamentálni finoman szólva a realitásérzék elvesztésére utal. A Levente II.-k gyártását végül nem állították le, valószínűleg meggyőzték a HM-et, hogy ennek pont az ellenkezőjére van szükség: minél több Levente II.-t befejezni és kijuttatni az összeomló Budapestről.

1944 késő őszén megkezdődött a hadiüzemek elrejtése vagy nyugatra telepítése a közeledő szovjet hadsereg elől. November elején az első elgondolás szerint a Repülőgépgyár Rt-t a köbölkúti téglagyárba tervezték kitelepíteni a karosszériagyárral együtt, azonban ezt a helyszínt az üzemi tanács nem találta megfelelőnek. A HM végül Mizsér Jenő műszaki igazgató javaslatára november 25-én nyílt parancsba adta a gyár azonnali kitelepítését a pápai repülőtér közelében elhelyezkedő Szélmezőpusztára, az ácsi cukorgyár kihelyezett mezőgazdasági ipartelepére. Ekkor már a szovjet csapatok elérték Budapest határát.

December 6-ára a 238 főre csökkent munkáslétszámból 64-en még erőltetett ütemben a Levente II.-k szerelésével foglalkoztak, a többiek a kitelepítés végrehajtásán dolgoztak. Szálasi totális háborújának jegyében a totális káosz köszöntött be: az üzemben férfiak és nők a gyárt érő szirénázás nélküli ellenséges berepülések, repülőgépek ágyúzása és aknatűz közepette végezték munkájukat; a nyilas üzemi tanács eközben már Pápára települt. A gyár gépeit, felszerelését, anyag- és félkészáru készleteit részben teherautókon, részben pedig 25 vasúti vagonba rakva indították útnak. A gyár ingóságaiból Szélmezőpusztán kívül Bicskére, Békásmegyerre, Kelenföldre és végül Köbölkútra is kerültek szállítmányok. A félkész áruk (azaz a gyártás alatt lévő repülőgépek és alkatrészek) 95 %-a, nyersanyagok 85 %-a, szerszámgépek 90 %-a került kitelepítésre.

Mindebből a tehergépkocsikon kívül csak 6 vagon érkezett meg Pápára, 19 vagon pedig Kőbánya alsó és Rákosrendező között rekedt, mert Budapest körül bezárult az orosz ostromgyűrű. Az ostrom végén ezek a vagonok részben találatot kaptak és úgy ahogy, de orosz hadizsákmánnyá váltak. A Mátyásföldön maradt anyagok és főként berendezési tárgyak Uhri Imre 1944. december 22-én a HM-nek írt levele szerint 20-25 vagont tettek ki. Itt egyúttal azt javasolja Uhri, hogy ezeket Szélmezőpuszta helyett egyenesen Németországba telepítsék. Nem tudjuk, hogy mindez végbe ment-e, de dokumentálásra került, hogy 1945 elején a Repülőgépgyár Rt. gépeit és anyagait szállító 13 vagon parkolt a soproni pályaudvaron (feltehetően az ország elhagyására várva).

A Repülőgépgyár Rt. utolsó helyzetjelentéséből, melyet a HM-nek 1944. december 20-án Mizsér Jenő műszaki igazgató írt kiderül, hogy a IV. 20 db-os Levente II. széria utolsó 10 db végszerelés alatt álló példányát befejezték és evakuálták. A következő, V. 20 db-os szériából (melyek már  I.631-I.650-ig voltak lajstromozva) is sikerült 5 db előszerelés alatt álló gépet úgy elkészíteni, hogy azok saját szárnyukon hagyták el a mátyásföldi repülőteret kitelepülési helyükre. Összesen 18 db új és javított gépet repültek át Dég, Esztergom, Türje, Pápa, Tapolca repülőterekre. Miután elrendelték a mátyásföldi repülőtér katonai kiürítését, az V. 20 db-os szériából további 5 db gépet a budapesti Vérmezőn kialakított ideiglenes repülőtérre szállították át olyan állapotban, hogy azokra már csak a szárnyakat kellett felszerelni. Ebből az 5 db gépből egy, az I.637-es bizonyosan elkészült és felszállt, mert jegyzőkönyv igazolja, hogy Scholcz Géza gyári berepülőpilóta december 19-én a Vérmezőről Pápára akarta átrepülni a gépet, de motorkihagyás miatt kényszerleszállást hajtott végre. A cég másik pilótája, Szűcs Dénes Mátyásföldről december 11-én egy MSrE M.24-es géppel Olaszországba disszidált, ugyanekkor az I.633 lajstromú Levente II.-vel Váradi István mérnök Kecskemétre, az oroszokhoz szökött. A gyár munkásai december 13-14-én gyalogszerrel szállítottak át 15 db Levente II. és Bücker Jungmann géptörzset is a Vérmezőre, 16-án az elkészült V/G-t pedig Békásmegyerre juttatták el.

A Vérmezőn kialakított szükségrepülőtér az ostrom után

Szélmezőpusztán még lehetőséget láttak a Levente II. program befejezésére és Bücker javításokra, de ez már csak illúzió volt. A Repülőgépgyár Rt. Szélmezőpusztára kitelepített javait végül az ott állomásozó IV. honvéd javítóműhely alakulata visszavonulás előtt felrobbantotta.

Hány példány készült a Levente II.-ből?

A Levente II. és a Repülőgépgyár Rt. történetével foglalkozó szakirodalomban különböző szerzők eddig egymásnak ellentmondó közléseket tettek a Levente II. típus legyártott darabszámáról. Bódy Zsombor 2013-ban azt írja, hogy „nincs biztos adatunk” erről; Zsák Ferenc 2009-ben azt mondja, „58 gépet adtak át”; Kovács Ferenc 70-75 db-ot valószínűsít; Winkler László 1977-ben még kb. 60 db-ot ír; Dr. Jenei Károly 1981-ben (egyértelműen a fent említett levéltöredék alapján) 80 db-ot ír; ezt 1992-ben Gibás Andor szó szerint átvette; szintén ekkor Winkler László kb. 80 db-ra módosította saját becslését. A Levente II. Közlekedési Múzeumban található régi adattábláján 60 db állt, ma pedig 80-90 db-ot ír a tábla.

A sokféle számadat azért is meglepő, mert a levéltári források alapján, főként a Repülőgépgyár Rt. jelentéseit elolvasva egyértelműen látszik, hogy minimum hány gépet állított elő a gyár (lásd a táblázatban).

Hogy miért fontos ez? – A Repülőgépgyár Rt. által minimum 90 db-ban legyártott Levente II. típus ipartörténeti rekordnak számít. Ennél több magyar tervezésű motoros repülőgépet egyik hazai repülőgépgyár sem készített. A darabszámot tekintve a Levente II. a második helyen áll a WM-21 Sólyom után, melyből három magyar repülőgépgyár állított elő összesen 128 db-ot.

1941-ben elkészült a HA-NAU és HA-NAT prototípus 2 db
1942-ben elkészült a HA-NBQ és HA-NBR 2 db
1943 októberében átadták az első kisszériát I.551-I.560 10 db
1944. április 28-i helyzetjelentésben már 20 db elkészült szériagép szerepel I.561-I.570 10 db
1944. szeptember 27-i jelentés alapján 60 db szériagép már átadásra került I.571-I.610 40 db
1944. október 20-i jelentés szerint további 10 db szériagép elkészült I.611-I.620 10 db
1944. december 20-i jelentésből kiderül, hogy további 15 szériagép repült ki Mátyásföldről I.621-I.635 15 db
1944. december 19-én jegyzőkönyv igazolja, hogy a Vérmezőn felszállt az I.637 szériagép I.637 1 db
A Levente II. típusból összesen elkészült 1944. december végéig minimum: 90 db

A Levente II. a M. Kir. Légierőben

A Levente II. iskolagépek sorsáról, pontosan arról, hogy a légierő a háború végéig milyen céllal vette használatba a gépeket keveset tudunk. Fábián András, a Levente II. tervezője 1940-ben, amikor még a három pályázati gép prototípusa éppen csak megépült, így nyilatkozott a gép rendeltetéséről a Magyar Szárnyakban:

„A magam részéről a magasfedelű megoldás híve vagyok a pályázatban megkívánt feltételek megoldására szükséges gépet illetően, de azt tartom, hogy a magasfedelű megoldás más szerepre is jó. Csaknem valamennyi közelfelderítő gép magasfedelű. A Heinkel 46-os, a Henschel Hs 129-es (elírás, helyesen 126-os – a szerző) vagy a Westland Lysander. De magasfedelű a Fieseler Storch is, ami már harcigép is. Tehát annál a gépnél, amelynél nem a sebességen van a lényeg, hanem a jó, nyugalmas repülőtulajdonságon, a magasfedelű megoldás a helyes. A magasfedelű gép ezek szerint oktatógépnek, közelfelderítő gépek és harcifelderítő gépnek egyaránt a legalkalmasabb. Még futárgépnek is a legmegfelelőbb.”

Fábián, aki maga is tartalékos közelfelderítő főhadnagy volt és a szombathelyi és szegedi REGVI-ben – főként az akkor jellemző géphiány közepette – megtapasztalta, hogy egy kiképzőgépnek milyen sokoldalú feladatot kell ellátnia, a Levente II.-t eredetileg is multifunkcionális gépnek szánta. A Levente II.-ket végül valóban több feladatra is igénybe vette a légierő.

A gépek egy részét feltehetően a REGVI-kben és bizonyíthatóan a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alapnál iskolázásra osztották be. A HMNRA 1943-ban a következő évi költség előirányzatában 20 db Levente II. üzemeltetésére készül fel. Ugyanitt az is kiderül, hogy 1944-re a HMNRA 49 db Bücker Jungmann mellett 10 db EM-29 típusú iskolagéppel is tervezi az I. fokú képzést.

Az EM-29-et a MSrE-ből Szegedy József tervezte 1941-ben, és a gépek sorozatgyártását a műegyetemi keretek közül kinőtt 1942-ben Ferihegyen létrehozott EMESE Kísérleti Repülőgépgyár kezdte meg. Innen vett használatba a HMNRA min. 10 db széria EM-29-et. Szegedy a Bestmann gépek sikeréből kiindulva alakította ki az EM-29-et az előző műegyetemi M-sorozatú motoros repülőgépek újabb példányaként; formáját tekintve hasonlított a Bestmann-ra és a konstrukció is ennek felelt meg: alsószárnyas, fékszárnnyal ellátott, zárt kabinos és egymás melletti üléses gép volt. A HMNRA 1945-re 68 db Jungmannal, 20 db Levente II.-vel és már összesen 60 db EM-29 I. fokú iskolagéppel számol. Ez azt jelenti, hogy jóllehet a légierő már 1943 elején az egymás melletti üléses Bestmannt látta a jövő iskolagépének, a HMNRA 1944-ben az új beszerzések során szintén az egymás melletti üléses EM-29 mellett tette le a voksát.

Bücker Bü 181 Bestmann típusú iskolagép

Szegedy József EM-29 típusú iskolagépe

Ha megfigyeljük az események kronológiáját és a történelmi helyzetet, tehát azt, hogy a Levente II.-ből 1944 májusáig mindössze 20 db készült el, és a következő 10 db-os szériák a háború utolsó fél évében kerültek átadásra, akkor fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ekkor egyáltalán milyen ütemben folyt I. fokú kiképzés? Valószínűsíthető, hogy a polgári és katonai kiképzőszervezeteknél rendelkezésre álló (ekkorra már min. 250 db érkezett az országba) Bücker Jungmann elég volt erre a feladatra és az 1944 második felében fennálló háborús helyzetben a Levente II.-re inkább mint futárgépre volt szükség.

A Levente II. futárcélokra való beosztásáról konkrét dokumentum nem ismert, így csak közvetett bizonyítékok alapján következtethetünk erre. Például Pintér Gyula naplójából derül ki, hogy 1945 tavaszán Pintér és Szőcs hadnagy a 101/3. vadászrepülő századtól egy Levente II. futárgépet repült át Veszprémből Kenyeribe, amikor szovjet Il-2-es csatarepülőgépek támadták meg őket. Gépüket jelentős sérülés érte, de sikerült elmenekülniük az Il-2-esek elől. A mai Ausztria területén az 1./II. Csatarepülő osztálynál használt I.626 lajstromú Levente II. futárgéppel Jankovich főhadnagy 1945. április 8-20. között többször is repült.

A légierő pilótái 1944-ben egy Levente II.-vel új leszállóhelyeket keresnek a Dunántúlon

Illetve tudjuk, hogy 1944-ben az önálló Távolfelderítő századnál is használtak Levente II.-t mint futárgépet. Szintén ilyen célra vették igénybe azt az I.606-os oldalszámú Levente II.-t, mellyel a Magyar Szárnyak cikke szerint (lásd a képet fent) 1944 végén új leszállóhelyeket kerestek a légierő pilótái a Dunántúlon.

Winkler László szerint a Levente II.-t 1944-ben az „RKI légideszant kísérleti részlegénél (Ócsára kitelepítve), valamint a Pápán folyó katonai szállító vitorlázó kiképzésnél vontatógépnek is használták”.

Honvéd, Mokány, V/G, Bestmann

A Honvéd átalakításai 1944 tavaszára elkészültek. Az ismételt berepülés során megállapították, hogy a leszállósebességet sikerült 10 km/h-val csökkenteni és a kedvezőtlen szárnytőmenti örvényleválásokat megszüntetni. Túlhúzott fordulóban azonban a magassági kormány a szárny örvényterébe került, ezért elhatározták a vízszintes vezérsík magasabbra helyezését. A Honvéd első példányánál hátsó súlyponthelyzet probléma is felmerült, melyet ezen a gépen az orrnál elhelyezett ellensúllyal küszöböltek ki a tesztelések idejére. A próbarepülések tapasztalatát felhasználva a második példányon a hosszstabilitás javítása és a súlypont előbbre helyezésének érdekében az irányfelületeket acélszerkezetről a könnyebb faszerkezetre kezdték átépíteni és tervbe vették a vízszintes vezérsík méretének növelését is. Nem tudjuk pontosan, hogy ezek az átalakítások végül hogyan végződtek, de feltételezhető, hogy valamelyik Honvéd prototípust sikerült véglegesíteni, mert a cég 1944. október 20-án jelentette, hogy a Honvédot RÁB átvételre készítik elő. Winkler László közlése alapján a Repülőgépgyár kitelepítésekor Pápára repülték át és itt látták utoljára bombasérült állapotban.

A többi kísérleti gépről kevés információ maradt fenn. Varga László V/G vadászgyakorló gépe a gyár helyzetjelentései szerint október 20-án 92 %-os készültségi fokon állt, a december 20-i gyári helyzetjelentés alapján pedig elkészült és Békásmegyerre szállították. Dr. Rácz Elemér ennek ellenére azt írja, hogy a kész gép a Budaörsi repülőtérre került, ahol december 24-én szovjet csapatok foglalták le, további sorsa ismeretlen. Egy gyári összesítés alapján látszik, hogy 1944 májusáig a korábban megrendelt V/G-re kétszer annyi munkaórát fordítottak mint a Mokányra és noha a vadászgyakorlók építését egy ideig szüneteltették, 1944 szeptemberében folytatták gyártásukat. Winkler László szerint a Mokány decemberre megépült, de bombatámadás során Mátyásföldön hamarosan meg is semmisült.

A Bücker Bü 181-es Bestmann licencgyártása Mátyásföldön sem indult be érdemileg. Az első 4 db-os kisszéria mellett összesen 40 db Bestmann alkatrészeinek gyártását kezdték el, tehát a Repülőgépgyár Rt. sajnos egy darab Bestmann gépet sem juttatott említésre méltó elkészültségi állapotba.

Fábián András: Honvéd könnyűbombázó gyakorlógép

Fábián András: Mokány vadászgyakroló

Varga László: V/G vadászgyakroló

Epilógus

A Trianon utáni 1938-ig terjedő közel két évtizedben az Antant korlátozásai következtében elmaradt beruházások és fejlesztések hiánya miatt a Magyar Királyi Honvédséget ill. Légierőt és szintúgy a hadigépezetet kiszolgálandó magyar ipart a II. világháború felkészületlenül érte. Nemhogy a nagyhatalmakat nézve, de a környező országokkal szemben fennálló lépéshátrányunk az 1938-as győri program ellenére is megmaradt.

A magyar légierő pilótaképzéséhez szükséges iskolagépek gyártása elkésve és az időhiány ellenére továbbra sem a kellő határozottsággal, tétovázva kezdődött meg. Az Uhri testvérek Fábián András repülőmérnök szaktudására támaszkodva ilyen körülmények között indították el repülőgépgyárukat államkölcsön segítségével az iskolagépek előállítására. Az újonnan, 20 millió pengőből létrehozott gyár kialakítása, felfejlesztése komoly menedzselési és műszaki szakértelmet igényelt a gyár alapítóitól és irányítóitól. Uhri Imre, Uhri Zsigmond, Fábián András és Szabó Jenő rendkívüli nehézségek közepette, de magas színvonalon teljesítették feladatukat.

A több mint 1000 főt foglalkoztató Repülőgépgyár Rt. végül 1944-re a hazai repülőgépipar fontos tényezőjévé vált. A Repülőgépgyár Rt-től megrendelt 140 db Levente II., 200 db Bücker Bestmann és a 100 db-os gyártásra fejlesztett vadászgyakorló gépek megrendelései tekintélyes volumennek számítanak összehasonlítva ezt az akkori magyar repülőgépiparban jellemző kontingensekkel.

A katonai vezetés hezitálását az iskolagépek gyártásában legjobban az érzékelteti, hogy az 1938-ban kiírt iskolagép-pályázat után 1942 végén, amikor az oroszok Sztálingrádnál megfordították a háborút, a Levente II. gyártása még be sem indult. A gyár az 1944-es Dunántúlra történt kitelepítését leszámítva is kétszer költözött új telephelyre, és öt éves működése közben a gyártási feladatok mellett a mátyásföldi komplexum építése is nagyban nehezítette a folyamatokat. A HM terveit a megrendelések volumenét tekintve a történelem felülírta. A megrendelt 140 db Levente II. mintegy 60 %-a készült csak el és az 1945-ig tervezett 200 db Bücker Bestmann legyártása nem valósult meg.

Érdemes megállapítani, hogy a Bestmann-program beindítása a Levente II.-k előállítását nagyban késleltette, mert a licencgyártás megszervezése jelentős erőforrásokat emésztett fel és hozzájárult ahhoz is, hogy az építkezési beruházások tervei egyre-másra csak bővültek. Így, ha a HM-nek 1938-ban az volt a szándéka, hogy a légierőt minél gyorsabban nagy mennyiségű olcsó és könnyen üzemeltethető I. fokú iskolagéphez juttassa, akkor a Bestmann program beállítása semmiképpen nem vezetett célra – hozzátéve azt, hogy 70 évvel a háború után és ismerve annak végkimenetelét könnyű ilyen következtetéseket tenni. Mindent összevetve és a történelmi előzményeinket figyelembe véve, a II. világháború körülményeitől sújtott magyar gazdaság nehézségei közepette megépített 90 db Levente II. és a mátyásföldi repülőgépgyár létrehozása így is kiemelkedő emberi teljesítményt jelent.