
Fábián András
projektvezető | közgazdászA gép építése mellett a projekt szervezésével, koordinálásával, finanszírozásával foglalkozik. Részt vett a repülőgép műszaki rajzdokumentációjának elkészítésében, számítógépes 3d-s mérnöki alkalmazás segítségével megmodellezte és virtuálisan összeállította a repülőgépet, melyből a gyártási és összeállítási rajzok származnak. Szerzője és kiadója a jelenleg is forgalomban lévő PPL kézikönyv – A repülőgép-vezetés elmélete című tankönyvnek, mely könyv alapján történik a magánpilóta tanfolyamok elméleti képzése.

Váradi László ✝2020
műszaki vezető | gépészmérnökA Levente II. műszaki rajzdokumentációjának elkészítésében vezető szerepe volt és a gép teljes kivitelezésén dolgozott. Muzeális repülőgépek és motorok felújításával és építésével foglalkozott. A Közlekedési Múzeum rendszeres restaurátora volt, az általa felújított repülőgépek, múzeumi kiállítási tárgyak száma felsorolhatatlan. Nevéhez fűződik a Lampich Árpád által 1925-ben tervezett L-2 Róma típusú, faépítésű, egyszemélyes kisrepülőgép légialkalmas állapotban történő megépítése, mely 2005. óta üzemel.

Gettler Zsolt
főpilóta | gépészmérnökA Levente II. berepülő és későbbi főpilótája. A Wizz Air légitársaság közforgalmi pilótájaként dolgozik. Részt vett a repülőgép műszaki dokumentációjának 3d-s, számítógépes kivitelezésében valamint a gép üzemben tartási és légiüzemeltetési dokumentációjának összeállításában működik közre.

Gyetvai Attila
repülőgép-építő | gépészmérnök2001 óta dogozik együtt Váradi Lászlóval, repülőgép-javítással, restaurációval és oldtimer repülőgépek építésével foglalkozik. Részt vett az L-2 Róma építésében. A Levente II. teljes kivitelezésén dolgozik jelenleg Váradi Lászlóval.

Pettenkoffer Sándor
műszaki rajzoló | gépészmérnökA Váradi László által épített L2 Róma főmérnöke, a MÉM RSZ mérnökeként ment nyudíjba. A Levente II. műszaki rajzainak létrehozásában jelentős szerepe volt.

Nagy Albert
műszaki rajzoló | technológusA Mátrai Erőmű egykori gyártástechnológusa. Részt vett az L2 Róma építésében, valamint a Levente II. műszaki rajzainak létrehozásában is közreműködött.

Luzsinszki Gergő
műszaki rajzoló | gépészmérnökRészt vett a műszaki rajzdokumentáció elkészítésében, valamint a repülőgép egyes műszaki számításainak kivitelezésében.

Szelestey Gyula
műszaki ellenőr | gépészmérnökA Nyíregyházi Főiskola nyugalmazott docense, de jelenleg is a Műszaki és Mezőgazdasági Karon tanít. A Levente II. építésének megbízott műszaki ellenőre. A repülőgép tervezése és építése során is rendszeresen támaszkodunk tanácsaira.
Diplomamunkák a Levente II-ből
A Nyíregyházi Főiskola közlekedésmérnöki szakán Szelestey Gyula tanítványai közül többen is a most épülő Levente II. egyes részeinek szilárdsági és aerodinamikai számításait választották diplomamunkának, mely nagy segítség volt számunkra:
- Burján András: Aerodinamikai és stabilitásszámítások
- Fülep Gabriella: A kormányvezérlő rendszer szilárdsági ellenőrzése
- Vittmayer Zsolt: A szárny szilárdsági méretezése
- Járfás Peter: Levente II. irányfelületek terhelési próbáinak előkészítése
- Vilmányi Gábor: A Levente II. szárny terhelési próbájának előkészítése

Almási Balázs
tanácsadó | technológusA kecskeméti LéJü gyártástechnológusa. Hobbija a repüléstörténet és a régi repülőgépek kutatása, eredeti alkatrészek felkutatása és beszerzése.

Dr. Szilágyi Dénes
tanácsadó | gépészmérnökFőiskolai docens a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Karán. Az építés során tanácsadóként működik közre.

Dirk Bende
tanácsadó | gépészmérnökA II. világháborús motorok világszerte elismert német szakértője. Műhelyével együttműködésben végeztük a motor nagyjavítását. Technológiai tanácsai nélkülözhetetlenek voltak.

Gál Tamás
hegesztő | minősített hegesztőMinősített hegesztő, aki Váradi László mellett a repülőgép acél- és könnyűfémszerkezeteinek hegesztésén dolgozik.

Tihanyi Zoltán
műszerészet | r.gép-szerelőA Levente II. eredeti II. világháborús műszereinek nagyjavítását, a pitot-statikus és az elektromos rendszer tervezését végezte el.

Boronkai Győző
segédberendezések | r.gép-szerelőA repülőgép 70 éves motorjának segédberendezéseit nagyjavította, valamint a motor egészének nagyjavításában is részt vett.

Mengyi Zsolt
motornagyjavítás | r.gép-szerelőA Pannon Air Service munkatársaként a motor nagyjavításában működött közre.

Reményi Róbert
motornagyjavítás | r.gép-szerelőA Pannon Air Service munkatársaként a motor nagyjavításában működött közre.

Nagy Tibor
motornagyjavítás | r.gép-szerelőA motor nagyjavításában vállalt részfeladatokat. Korábban a Red Bull Air Race szerelője, jelenleg az NKH LH-ban dolgozik.
Munkálatok szerint
Műszaki dokumentáció
- Fábián András
- Gettler Zsolt
- Luzsinszki Gergő
- Nagy Albert
- Pettenkoffer Sándor
- Váradi László
Szilárdsági számítások
- Burján András
- Fábián András
- Fülep Gabriella
- Járfás Péter
- Luzsinszki Gergő
- Szelestey Gyula
- Vilmányi Gábor
- Vittmayer Zsolt
Repülőgép-építés
- Fábián András
- Gál Tamás
- Gyetvai Attila
- Váradi László
Motornagyjavítás
- Fábián András
- Gettler Zsolt
- Gyetvai Attila
- Mengyi Zsolt, PannonAir
- Reményi Róbert, PannonAir
- Váradi László
- Dirk Bende, LTB Dirk Bende
- Klaus Scheuren, LTB Dirk Bende
Motor segédberendezések
- Boronkai Győző
- Fábián András
- Nagy Tibor
- Váradi László
Légcsavargyártás
- Biró Bálint
- Váradi László
Műszerek nagyjavítása
- Antal Péter
- Haudek József
- Tihanyi Zoltán